Molnár Judit vagyok, Okleveles szertartásvezető, Esküvő Tervező és Rendezvényszervező, de leginkább a különleges esküvők egyedi Szertartásvezetője.

Pályám kezdetétől mindig emberekkel foglalkoztam, emberek között voltam, kommunikáltam, munkám által segítettem őket. Az esküvők világa pár éve érintette meg lelkemet, amikor egy “véletlen” folytán bele csöppentem ebbe a varázslatosan szép és szeretettel teli világba… az esküvők világába, mely azonnal magával ragadott.

Annyira magával ragadott ez a különleges érzelmekkel teli világ, mely életünk legfontosabb része, a szeretet köré épül, abból csodákat hozva létre, hogy tudtam, szívem – lelkem ezt akarja, ezt választja, itt a helyem. Miközben a legjobb tudásom szerint megteszem azt, ami tőlem telik hogy ez a csodálatos nap a lehető legszebb és legemlékezetesebb legyen; szívből adni valamit, amit emlékeitekben tovább vihettek, ez maga a csoda, a pillanat varázsa, mely örök emlék marad!

Szertatást vezetni, szervezni, álmokat megvalósítani, tanácsot adni, részt venni és segíteni abban, hogy valakinek élete legfontosabb eseménye valóra váljon, vagy tanítani, kiváltság, ezért szerencsésnek mondhatom magam!

Büszke vagyok arra, hogy rengeteg szakmai tapasztalatot formába önthettem az esküvői szférában is, hogy személyes tanácsadásom által segítettem ötletekkel, tanácsokkal, információkkal, hogy a “Nagy nap” még szebb lehessen, valóra váljon a megálmodott örömünnep.

Feladataimat, munkámat mindig imádtam, rengeteg új tapasztalatot gyűjtöttem, mind szakmailag, mind emberileg. Megéltem sírást és sok-sok örömet is ezen időszak alatt, sokszor kaptam köszönetet a menyasszonyoktól, szolgáltatóktól.

Köszönöm a bizalmatokat, és hogy ezeket a felejthetetlen pillanatokat Veletek együtt élhetem át napról napra!

Mindenkinek csodálatos, egyedi, különleges Esküvőt és Szertartást kívánok, úgy és ott, ahogyan azt megálmodtátok!

Mert a TE ESKÜVŐD MÁS, mint a többi!

Vegyétek fel velem a kapcsolatot, szabad időpontról érdeklődjetek a megadott elérhetőségemen!